Hírek - Híreink

A debreceni nagyvállalkozónak is megvan a véleménye a BMW-ről

2018. August 16.
Felfoldi news

Az édességgyáros Felföldi József rendszeresen állást foglal a közösségi portálon a várost érintő ügyekben. Természetesen a BMW debreceni beuházásának a híre is megihlette.


Aki régebb óta követi a posztjaimat, tudhatja, hogy alapvetően rendkívül fontosnak tartom a hazai vállalkozások sorsát, és magyar vállalkozóként hazudnék, ha azt mondanám, a BMW bejelentésekor nem kezdtem el félteni például a saját cégemet. A gyár várhatóan vonzza majd a tapasztalt, szakképzett munkaerőt, akikből a Felföldi Édességgyártó Kft. alkalmazottai között is akadnak szép számban. Mégis bízom benne, hogy a fejlődés nem jár szükségszerűen kéz a kézben más, már meglévő helyi vállalatok esélyeinek rombolásával. Úgy gondolom, bár külföldi cégről van szó, a BMW debreceni megjelenése igenis üdvös. Az Audi és a Mercedes magyarországi letelepedése után örömmel tölt el, hogy végre kis hazánk keleti területeire is a lehetőségek földjeként tekintenek, az együttműködés pedig remélhetőleg mind a beruházó, mind a lakosság számára gyümölcsöző lesz

- írta a Facebookon a nagyvállalkozó, aki stílszerűen egy extrém roadsterből üzeni mindezt.

Forrás:

https://civishir.hu/helyben-jaro/2018/08/a-debreceni-nagyvallalkozonak-is-megvan-a-velemenye-a-bmw-rol


Kategóriák: Felfoldi news Címkék: BMW
Mondja el nekünk, hogy mit gondol

Keresés

Kategóriák

Legutóbbi posztok

Népszerű cimkék



Mert a minőség számít

A HACCP élelmiszerbiztonsági rendszere 2002 óta működik, mely az élelmiszerbiztonsági és nyomon követési kötelezettségeket szolgálja. Az IFS irányítási rendszert 2007-ben vezettük be. A vállalatunk saját laboratóriummal rendelkezik, amely a belső minőségellenőrzés alapját képezi.

cert 100%-ban Magyarországon gyártva,
az Európai Únióban
cert HACCP
Biztonság és Minőség
Élelmiszer tanusítvány
cert IFS
Biztonságos és magas minőség
Élelmiszer tanusítvány

Sajtó szoba - Ne hagyj ki semmit

Quick Milk, a híres TOP termék

2024. march 18.
QM, Quick Milk Magic Sippers, Felföldi

A méltán híres Quick Milk, a Felföldi Édességgyártó híres zászlós hajója. Talán a cég termékei közül Magyarországon is ezt ismerik a legtöbben. Akik ismerik sem gondolták volna valószínűleg, hogy milyen sok ízben elérhető ez a tejbe mártott varázslat.

 

A Felföldi Édességgyártó KFT az ISM-en óriási sikert aratott termékeivel.

2024. march 01.
Felfoldi Products, ISM, Sales

Széles termékkínálatból nehéz kiválasztani a kedvenceket. Ezek a termékek aratták a legnagyobb sikert az idei ISM találkozón.

 

A Felföldi Édességgyártó ismét az ISM-re látogat.

2024. january 22.
ISM, Felfoldi Products, Felföldi, Food expo

A stand tervei már megvannak a termékek előkészítve, a kiállításra utazó csapat már indulásra készen. De a kérdés adott, mivel szolgál idén a Felföldi Édességgyártó az ISM-en?

Quickmilk
Classic Kitchen
Felfoldi Music