Hírek - Híreink

Felföldi Kft. a nemzetközi kiállításokon

2020. January 31.
Food expo
Felföldi Kft. a nemzetközi kiállításokon

Mint minden nemzetközi piacon, a külföldi partnerek kegyeiért versengő exportőr vállalkozás, a mi cégünk is minden évben jelen van a legtöbb nagy élelmiszeripari kiállításon.


Legutóbb Kölnben jártunk az ANUGA élelmiszer- és vendéglátóipari szakvásáron, és már gőzerővel készülünk a következő nagy menetre, ugyanis a nyakunkban liheg az ISM, a világ egyik legnagyobb édességipari vására, ahová februárban vagyunk hivatalosak.
Úgy gondoltam, hogy talán érdekelhet benneteket, hogy miről is szól egy ilyen esemény és pontosan mit kell tennie egy cégnek, ha részt szeretne venni egy kiállításon.

Kezdjük azzal, hogy a működésünk, a potenciális értékesítésünk és a meglévő ügyfélkapcsolataink ápolásának szempontjából a kiállítások kiemelten fontosak. Sok minden dől el egy-egy ilyen jellegű rendezvényen. Egyrészt vagyunk mi, a kiállítók – több ezres nagyságrendre gondoljatok –, másrészt ott vannak a látogatók, akik ügynökként, disztribútorként, vagy egyéb céges képviselőként vadásznak a legjobb termékekre, amik később a boltok polcain megjelenhetnek.
Egy-egy néhány napos vásár akár több száz mini tárgyalás helyszíne is lehet. Olyan ez, mint az üzleti élet rapid randi központja, ahol ha megvan a szimpátia és a „közös pont”, akkor jön a kontakt csere, a rendezvényt követően pedig az igazi udvarlás.
Ha már a randis példánál járunk, akkor pedig képzeljétek el, hogy mennyire oda kell tennie magát az embernek, vagy jelen esetben a cégnek, hogy észrevegyék akkor, amikor van több ezer vetélytársa, akik ugyanazért a figyelemért küzdenek.

Hatalmas munka és tudatos tervezés mindez a cég részéről.

Regisztrálunk, standot tervezünk, a stand mérete alapján koncepciót készítünk/ készíttetünk a kiállítótér kialakítására és berendezésére, terméklistát készítünk arról, hogy mit szeretnénk bemutatni a rendezvényen, ha kell, új termékeket fejlesztünk ki, új csomagolások, brossúrák, szórólapok, ajándéktáskák, kiajánló anyagok készülnek, előre kiértesítünk minden régi partnert, hogy ne feledkezzen meg rólunk és látogasson el hozzánk az eseményen, felkészíjük az értékesítő csapatot, összerakjuk a termékeket, majd többször ellenőrizzük, hogy biztosan minden megvan-e, bepakolunk a kocsikba, megszervezzük a csapat utazását és szállását, odaérünk, kipakolunk, standot rendezünk, egész nap rapid randizunk, lezárunk, összepakolunk, hazahozunk mindent, összegezünk és kiértékelünk, végül pedig elkezdünk udvarolni az új potenciális vevőinknek.

Nehéz műfaj ez. 15-20 ember megfeszített munkája van egy kiállítás mögött, de mi a Felföldinél szerelmesek vagyunk ebbe az életérzésbe!


Kategóriák: Food expo Címkék: Felföldi, ISM2020
Mondja el nekünk, hogy mit gondol

Keresés

Kategóriák

Legutóbbi posztok

Népszerű cimkék



Mert a minőség számít

A HACCP élelmiszerbiztonsági rendszere 2002 óta működik, mely az élelmiszerbiztonsági és nyomon követési kötelezettségeket szolgálja. Az IFS irányítási rendszert 2007-ben vezettük be. A vállalatunk saját laboratóriummal rendelkezik, amely a belső minőségellenőrzés alapját képezi.

cert 100%-ban Magyarországon gyártva,
az Európai Únióban
cert HACCP
Biztonság és Minőség
Élelmiszer tanusítvány
cert IFS
Biztonságos és magas minőség
Élelmiszer tanusítvány

Sajtó szoba - Ne hagyj ki semmit

Quick Milk, a híres TOP termék

2024. march 18.
QM, Quick Milk Magic Sippers, Felföldi

A méltán híres Quick Milk, a Felföldi Édességgyártó híres zászlós hajója. Talán a cég termékei közül Magyarországon is ezt ismerik a legtöbben. Akik ismerik sem gondolták volna valószínűleg, hogy milyen sok ízben elérhető ez a tejbe mártott varázslat.

 

A Felföldi Édességgyártó KFT az ISM-en óriási sikert aratott termékeivel.

2024. march 01.
Felfoldi Products, ISM, Sales

Széles termékkínálatból nehéz kiválasztani a kedvenceket. Ezek a termékek aratták a legnagyobb sikert az idei ISM találkozón.

 

A Felföldi Édességgyártó ismét az ISM-re látogat.

2024. january 22.
ISM, Felfoldi Products, Felföldi, Food expo

A stand tervei már megvannak a termékek előkészítve, a kiállításra utazó csapat már indulásra készen. De a kérdés adott, mivel szolgál idén a Felföldi Édességgyártó az ISM-en?

Quickmilk
Classic Kitchen
Felfoldi Music