Hírek - Híreink

Felföldi Termékek Hamarosan a Színvásznon

2019. September 24.
Felfoldi news, Social engagement
Felföldi Termékek Hamarosan a Színvásznon

Felföldi József a hamarosan rajtoló romantikus komédiában csillogtatja meg színészi vénáját 


2017. februárjában mutatták be a mozikban Bihari Viki blogja és élete által inspirált Tékasztorit, a magyar „Bridget Jones” filmet. A film 2017-ben az év TOP10 legnézettebb hazai produkciói közé került, ami egy igazán bravúros teljesítménynek tekinthető, hiszen a low-budget költségvetésű, jellemzően közösségi finanszírozásból megvalósuló produkciónak olyan nagyágyúkkal kellett versenyeznie a nézők figyelméért, mint a Kincsem, a Pappa Pia, a Brazilok, vagy a Budapest Noir.  

Bár a film jó eredményeket hozott, sőt a nézők és a szakma tetszését is elnyerte, mégsem kapott támogatást a Magyar Nemzeti Filmalaptól a folytatásra, így maradt a közösségi finanszírozás és a szponzoráció. Ezen a vonalon csatlakozott Felföldi József debreceni édességgyáros, író és zeneszerző a Tékasztorik 2. megvalósításához.

A Felföldi Kft. teljes csapata izgatottan várja a film premierjét, melynek tervezett időpontja 2020. február 14. Az ország minden Cinema City mozijában elérhető lesz a Tékasztori 2, a debreceni premiernek viszont az átlagosnál is jobban megadja a módját a filmért felelős csapat, a helyiek egy különleges, a film szereplőinek részvételével megvalósuló díszbemutatóra készülhetnek. Február még messze van, de az igazi Tékasztorik rajongók egy exkluzív előzetessel már beleshetnek a mozi filmvilágába.

Pillants bele a kiszivárgott részletekbe itt:


Kategóriák: Felfoldi news, Social engagement Címkék: Felfoldi news, Social engagement
Mondja el nekünk, hogy mit gondol

Keresés

Kategóriák

Legutóbbi posztok

Népszerű cimkék



Mert a minőség számít

A HACCP élelmiszerbiztonsági rendszere 2002 óta működik, mely az élelmiszerbiztonsági és nyomon követési kötelezettségeket szolgálja. Az IFS irányítási rendszert 2007-ben vezettük be. A vállalatunk saját laboratóriummal rendelkezik, amely a belső minőségellenőrzés alapját képezi.

cert 100%-ban Magyarországon gyártva,
az Európai Únióban
cert HACCP
Biztonság és Minőség
Élelmiszer tanusítvány
cert IFS
Biztonságos és magas minőség
Élelmiszer tanusítvány

Sajtó szoba - Ne hagyj ki semmit

Személyi változások a Felföldi Édességgyártó Kft. életében

2022. january 03.
Felfoldi news

A Felföldi Édességgyártó Kft. célja, hogy a vállalkozás 20 év múlva is azt jelentse fogyasztóknak és a 350 dolgozónak, illetve Debrecen közösségének, mint amit az elmúlt 35 évben jelentett: egy erős, fejlődőképes vállalatot.

A Felföldi Kft. részt vesz a 2021-es Anuga kiállításon

2021. september 15.
Felfoldi news, Food expo

2021. október 9-én újra megnyitja kapuit Koelnmesse területén az Anuga, amely a kiállítók számát és területét tekintve az egyik legnagyobb kereskedelmi expónak számít Európában.

Felföldi Kft. a nemzetközi kiállításokon

2020. january 31.
Food expo

Mint minden nemzetközi piacon, a külföldi partnerek kegyeiért versengő exportőr vállalkozás, a mi cégünk is minden évben jelen van a legtöbb nagy élelmiszeripari kiállításon.

Quickmilk
Classic Kitchen
Felfoldi Music