Hírek - Híreink

Szívószálért harcol a magyar feltaláló

2014. May 08.
Felföldi hírek
Szívószálért harcol a magyar feltaláló


Budapest — Több milliárd forintos bevétel és közel háromszáz ember munkahelye van újból veszélyben – ezt mondta Felföldi József, aki elkeseredésében csütörtökön dolgozói gyűrűjében vonult a Parlament elé.


A Felföldi Édességgyártó Kft. tulajdonosa szerint egy konkurens ausztrál társaság már másodszor perli be, és állítja, hogy a cukorgolyós szívószál az ő termékük, nem pedig a magyar cégé.


– 2008-ban kezdődött a Canossa-járásunk, akkor pereltek be minket az ausztrálok az általunk 70 országban forgalmazott szívószálak miatt – kezdte József. – Hiába bizonyítottam papírokkal, engedélyekkel, hogy mi már 1997 óta gyártjuk a pálcákat, és hiába nyertem pert ellenük Spanyolországtól kezdve Németországon át egészen Dél-Koreáig, a magyar bíróság nem nekem, a magyar vállalkozónak, hanem a vádaskodó ausztráloknak adott igazat – háborgott a férfi, aki hozzátette: annak idején öt napot kaptak, hogy áttekintsék a per anyagát, így esélyük sem volt arra, hogy megvédjék az igazukat.


Az ítélet után a szóban forgó Quick Milk gyártását a magyaroknak három évre be kellett szüntetniük, a debreceni gyárból pedig sok-sok dolgozót elküldtek.

– Ez akkor tőlem 2,5 milliárd forintot, majdnem háromszáz dolgozómtól pedig a megélhetést vette el. Bár a szívószál gyártását később újrakezdhettük, most megint áll a bál: ugyanannak a cégnek a szingapúri leányvállalata próbálkozik újra, ugyanazzal a mesével. Ha megint nekik hisz a hazai törvényhozás, engem teljesen tönkretesznek! Fel sem tudom fogni, hogy hat év után hogyan kerülhetek bele abba a csávába, amelyből egyszer már kimásztam; hogy húzhatják rám megint a vizes lepedőt? – panaszolta a gyártulajdonos.

Felföldi József azt mondta, ha itthon ellehetetlenítik, mindent felszámol, és elhagyja az országot.

– Még mindig bízom benne, hogy itthon is igazságot szolgáltatnak nekem. Ha kell, Strasbourgig megyek! – szögezte le határozottan a harcias üzletember.


Forrás: Blikk


Kategóriák: Felföldi hírek Címkék: quickmilk, Felföldi
Mondja el nekünk, hogy mit gondol

Keresés

Kategóriák

Legutóbbi posztok

Népszerű cimkék



Mert a minőség számít

A HACCP élelmiszerbiztonsági rendszere 2002 óta működik, mely az élelmiszerbiztonsági és nyomon követési kötelezettségeket szolgálja. Az IFS irányítási rendszert 2007-ben vezettük be. A vállalatunk saját laboratóriummal rendelkezik, amely a belső minőségellenőrzés alapját képezi.

cert 100%-ban Magyarországon gyártva,
az Európai Únióban
cert HACCP
Biztonság és Minőség
Élelmiszer tanusítvány
cert IFS
Biztonságos és magas minőség
Élelmiszer tanusítvány

Sajtó szoba - Ne hagyj ki semmit

Quick Milk, a híres TOP termék

2024. march 18.
QM, Quick Milk Magic Sippers, Felföldi

A méltán híres Quick Milk, a Felföldi Édességgyártó híres zászlós hajója. Talán a cég termékei közül Magyarországon is ezt ismerik a legtöbben. Akik ismerik sem gondolták volna valószínűleg, hogy milyen sok ízben elérhető ez a tejbe mártott varázslat.

 

A Felföldi Édességgyártó KFT az ISM-en óriási sikert aratott termékeivel.

2024. march 01.
Felfoldi Products, ISM, Sales

Széles termékkínálatból nehéz kiválasztani a kedvenceket. Ezek a termékek aratták a legnagyobb sikert az idei ISM találkozón.

 

A Felföldi Édességgyártó ismét az ISM-re látogat.

2024. january 22.
ISM, Felfoldi Products, Felföldi, Food expo

A stand tervei már megvannak a termékek előkészítve, a kiállításra utazó csapat már indulásra készen. De a kérdés adott, mivel szolgál idén a Felföldi Édességgyártó az ISM-en?

Quickmilk
Classic Kitchen
Felfoldi Music